"Történetünk a mai korban játszódik, ahol reményeim szerint senkinek nem kell bemutatnom a sorozatot, a Sherlockot, amit a BBC és Steven Moffat küldött hódító útjára 2010-ben. Főhősünk, Jávor Vivien nagy rajongója a sorozatnak, ahogy mindennek, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható bűntényekkel. Vivi bűnügyi riporter egy budapesti internetes tévénél. Az iskola elvégzése után is a gyakorlati helyén maradt, és tökéletesen elégedett azzal, amit kapott. Jó állás, jó kapcsolatok, a példaképszerű főnök, és bűnügyek, minden mennyiségben. Egy idő után a Teve utcának feltűnt a lány éles esze, így tanácsadóként alkalmazza a bűnügyek felderítésében, cserében pedig leforgathatja a felgöngyölített bűntetteket. Mindig is erre vágyott, megütötte a főnyereményt, legalábbis ezt hitte.
Mint minden nap, az a keddi is ugyanúgy kezdődik, mint a többi, kávéval, semleges csevejjel az apjával, akivel együtt élnek.
Ám a szerkesztőségbe érve olyan hír várja, ami megváltoztathatja az egész életét..."
Az írásban, ihletgyűjtésben több könyv, valós esemény is a segítségemre van. Kettőt emelnék ki, és természetesen a csodálatos Sherlock Holmes elméjét, akinek a kitalált személye nélkül a blog nem jöhetett volna létre.
Az írásban, ihletgyűjtésben több könyv, valós esemény is a segítségemre van. Kettőt emelnék ki, és természetesen a csodálatos Sherlock Holmes elméjét, akinek a kitalált személye nélkül a blog nem jöhetett volna létre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése