Nagyon boldog vagyok! 6 rendszeres olvasóm van, 5 pipám, és három kommentem!! Hát ez csodálatos! Sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden történik, így hát siettem, és megírtam az első fejezetet. Ha ne adj Isten, olyan szavakat használnék, amiknek nem világos a jelentése, akkor jelezzétek, hogy egy külön szótárat használjak. Nem lehetetlen a dolog, ma elmegyünk a szerkesztőségbe, lehet, hogy nem veszem észre, és becsúszik valami...
Csak így tovább a kommentekkel és pipákkal, tudjátok: 3 kell valamelyikből! ;-)
xx, Elly
Kommentelni, pipálni ér!
***
Nem mondom, hogy felkeltem a reggeli kávétól, de határozottan jobban érzem magam.
- Neked is csináltam. - tettem le apu bögréjét az asztalra, anélkül, hogy hátra fordultam volna. Hallottam, ahogy kihúzza a széket, és leül.
- Mit csináltok ma? - kérdezte, aztán belekortyolt a kávéjába.
- A múlt havi baltás gyilkos, tudod, mikor anyuci pici fia lekapta a családot, még a blökit is.
- Ja, igen, emlékszem. Valami jelentéktelen földterületen hepciázott az ürge. - bólintott apu.
- Hát... Neki sokat jelentett. - vontam vállat, és a vállamra kanyarítottam a táskámat. - Mikor érsz haza?
- Nem tudom. Nem akarok sokáig benn maradni, tudod, ma otthon lesz egy kis iszogatás. Jössz?
- Ha végre összehozom a szereplőket, szétcsapunk! - nevettem. Ő csak somolyogva rázta a fejét, ahogy kiléptem az ajtón.
*
Menő érzés egy szerkesztőségbe érni. Persze, annak is meg volt a maga amerikai filmes, csip-csup varázsa, amikor nem volt irodánk, és kávézókban, éttermekben meetingeltünk, de ez azért egészen más. Azt a pár évet leszámítva, amíg azt hittem, hogy a kémia lesz az én utam, egész életemben valami nagyra készültem. Meg voltam róla győződve, hogy egyszer az embereknek ismernie kell a nevem.
Látom, ahogy összesúgnak mellettem a metrón. A szájukról tisztán leolvasom a nevem és a "bűnügy" szót. Ez jó. Nem vagyok híresség, de az emberek tudják, ki vagyok.
- Mond, Abigél! - vettem fel a telefont, kicsit hangosan beszélve, hogy túlharsogjam a metró zaját.
- Szia! Érdekelne, hogy adnál-e egy riportot a Fókusznak, most, hogy lezárult egy újabb eset, amit a te segítségeddel oldottak meg. Az egész ország arról beszél, hogy nélküled szart se ér a pesti kapitányság. Szóval te, meg Horváth a vasárnapi Portréban. Mit mondasz? - hadarta Abigél.
- Negyedszerre akarsz rávenni engem a bohóckodásra...
- Ugyan már! Tudom, hogy élvezed a reflektorfényt!
- Igen, de jut belőle elég, köszi. Nem láttad a Sherlock második évadát? A túlzott rivalda megöli a nyomozás varázsát. - igen, egy kitalált sorozattal érvelek, és?
- Mind tudjuk, hogy Sherlock él, és virul, és ezt a harmadik évadban mindenki meg fogja látni. Ahogy téged meg mindenki a Fókkuszban akar látni! - sóhajtottam, de Abigél hajthatatlan volt. - Ági szerint is jó ötlet. Jó reklám lenne a honlapnak is! Gondolj bele, mekkorát ugrana a látogatottságotok!
- Így is lekörözzük a konkurens hírportálokat, de édes vagy, hogy így aggódsz a honlap sorsáért. - feleltem cinikusan, és felverekedtem magam a mozgólépcsőn.
- Sosem fogod magad meggondolni, ugye?
- Csak, ha Horváth is belemegy.
- Ó, hogy lehetsz ilyen gonosz? Mindketten tudjuk, hogy neked kéne őt is meggyőzni. Magától nem tud végigülni puccparádéban egy órát egy stúdióban.
- Hát... Pedig nélküle nem vállalom. Beszélned kell vele.
- Nem ér! A pasi csak alany-állítmány mondatokat tud, és azt hiszi, hogy a csipi egy csirke neve...
- Sajnálom édes, de akkor sem. Nem adom el a lelkem az ördögnek.
- Ez csak egy kereskedelmi csatorna. - fújtatott Abigél.
- Nekem meg csak elveim vannak.
- Erre még visszatérünk, mindjárt jövök a délelőtti hírekkel.
- Oké, csók! - meg se vártam a válaszát, úgyis letette, bontottam a vonalat, és bevágtattam a Subwaybe egy kávéért. AZ előny, hogy az Oktogonra költözött a szerkesztőség. Valójában egy lakást bérelünk, aminek a szobái szerkesztőségnek vannak berendezve. Konyha, a kis lustulásra, nappali, amiből tökéletes tárgyaló lett, és a két szobát pedig egybenyitottuk a szerkesztőség lelkének. Hangulatos, és az én asztalom van a legközelebb az erkélyhez, ha ki akarok menni cigizni. Lestoppolni tudni kell.
*
- Meddig fúrják még azt az átkozott légkondit? - csapott az asztalra Réka, az egyik szerkesztő riporter. A szoba egy emberként rezzent össze. Az egy hete tartó fúrás-faragás már megszokott, de a csattanás még nem. Bár igaza van. Hiába van október, az idő állandóan változik, hol a télikabátomat túrom elő, hol lerohad rólam a gatya. Ha így megy tovább, megint nem lesz fehér karácsony, és akkor egy nagyon sértő levelet fogok írni Holle anyónak. A depressziómnak se jó ez. Az se jó, ha meleg van, az se ha hideg. A pszichológusomat az őrületbe kergetem.
- Srácok, meeting! - dugta ki a fejét a tárgyló ajtaján Krisztián, a fotósunk. Disszidált a Cosmotól, nem
- Halihó! - mosolygott ránk Ági, és a fehér táblára firkantott a filccel, hogy fog-e. - Ma végre napirendre kéne térnünk a baltással, mert ha ebben az ütemben folytatjuk, akkor ezzel játszunk még jövő héten is. Szóval a könnyebbség kedvéért kiosztom mindenki feladatát, hogy gördülékeny legyen a dolog: Krisztián, castingolni kéne az embereket az illusztrációhoz, meg talán jó lenne pár demó. Réka, szerezz két operatőrt, és vésd az eszükbe, hogy nem akarok olyan svenkeket látni, mint a múltkor, akár ők csinálták, akár nem. Ez a vágókra is vonatkozik. Vivi, megkaptam a tervet, a break-ek egész jók, de a felkonffal van egy kis gáz, néhány dolgot inkább a vége főcímbe tennék be. A többi oké, szépek a köztes szövegek, fel kéne venni a stand-upokat. Bence a héten ráér, menjetek terepre, és nézzétek meg, kivel lehet beszélni, és hogy melyik állás lenne a legjobb. Minden oké? - egy emberként bólintottunk, és azonnal azon kezdett zakatolni az agyam, hogy hogy csináljam meg úgy a feladatom, hogy tökéletes legyen. Észre sem vettem, hogy Krisztián kitartóan bámul, csak akkor esett le, mikor Ági újra megszólalt. - Elhiszem, Krisz, hogy sokkal érdekesebb Vivi, és már az esti randin agyalsz, de menned kéne Rékával, hogy lőj egy-két képet az interjújához. - Honnan tudja, hogy találkozunk? Biztos Krisztián pofázta el neki. Én addig nem akartam nagy dobra verni, amíg nem tudjuk meg, hogy lesz-e egyáltalán valami köztünk. Remek... Az egész szerkesztőség tudja.
*
- Bence, megyünk? - kiabáltam a szoba túlsó felébe. Nem ajánlott egy Red szerelése közben zavarni, de hát ezt is le kell zongorázni, a határidő meg véges.
- Pillanat... - motyogott alig hallhatóan, még párat húzott a csavarhúzóval, aztán a helyére kattintotta a fedőlapot, és diadalittas mosollyal az asztalra tette a kamerát. - Háháá, megcsináltam! Istenkirály vagyok!
- Nem, csak van egy fél műszaki diplomád. - csipkelődött vele az egyik munkatársunk. Mosolyogtam, felkaptam a céges táskát, benne a fényképezővel, diktafonnal, mikrofonnal, füzettel, és a biztonság kedvéért 5 tollal. Az 5 a szerencseszámom, és kicsi ugyan, de meg van az esély rá, hogy csak egy toll fog. Mindig valahonnan ellopom a tollakat, ki tudja, melyikben, mennyi tinta van.
- Jó helyen járunk? - kérdezte Bence, mikor bekanyarodtam egy csendes kis utcába. Érdre kellett autóznunk, hogy a valós helyszínen tarthassunk terepszemlét. Jó lenne elkapni pár szomszédot, akik hajlandóak beszélni, és esetleg tudnak is valamit.
- Neked csönd az anyósülésen. Már voltam itt Horváthtal. Csak nem cseszem el.. Fotómemóriám van, elfelejtetted?
- És birkás pizsamád. - vágott vissza tehetetlenül Bence. Ő az alkalmi társam, ráadásul még csak nem is vezethet, mert elvették a jogsiját egy hónapra.
- Oké, leparkolok. - eresztettem el a fülem mellett a megjegyzését. Mind a ketten kiszálltunk, Bence hangos csattanással csukta be az ajtót. - Hé, ez egy érzékeny gép! Jól van, nem úgy gondolta... - duruzsoltam a kék kocsimnak, és letöröltem egy nemlétező foltot az első ajtóról. Bence a szemeit forgatta, aztán elővette a gépet, és kattintott pár képet, tesztelve a legjobb szögeket. Én körülnéztem, és nemsokára egy idős nénivel találtam szembe maga, aki a kerítés mögül leselkedett, és erősen azon gondolkodhatott, hogy mit keresünk itt. Mosolyogva indultam felé. - Jó napot! Tudna nekünk egy kicsit segíteni?
fél műszaki diploma ... :DD
VálaszTörlésTetszenek az életszerű helyzetek, úgyhogy... Szerintem ezt mindig elmondom. Nem is akarom túlzásba vinni.
Végre egy kicsit többet tudtunk meg a lányról is. Például azt, hogy depressziós, és pszichológushoz jár. Ettől válik majd talán tipikus okostojásnak, aki minden ügyet megold:D Végre valahára azt olvasom valahol, hogy egy nő is tud gondolkodni... tényleg végre!!:D
"Mindig valahonnan ellopom a tollakat, ki tudja, melyikben, mennyi tinta van." - néha én is találok magamnál idegen tollakat. fogalmam sincs, hogy kerülnek ide. Tetszett, ahogy a szerkesztőségben pörögtek a dolgok, olyan valódi és nem unalmas, mikor ilyesmit olvasok:D Van a lánynak egy nagyon édes Doctor beütése is a kék járművével...
Komolyan, szerintem ezt ki kéne adni, hogy ne fájjon a szemem mindig a fejezet végére!:D Nagyon jó kis könyv lenne belőle:D (tutimegvenném)
~xx
Eszembe se jutott, mikor írtam, hogy kék a kocsi. Fel sem merült bennem, hogy a Doktor, de valószínűleg a tudatalattim is csak körülötte forog. :-D
TörlésKicsit muszáj többet írnom róla, ő a főszereplő, vagy mi a szösz... :-) Nem akartam egy újabb hibátlan szereplőt, akivel csak azért történnek dolgok, mert éppen akkor ott van. Neki előélete van, és cseppet sem tökéletes. Nem minden a kék szem, és a szőke haj. És okos. :-) Na igen... Nem egy Mrs. Marple, de hát megvan a magához való esze, és jól kamatoztatja. :-D
Nem tudom, mitől lesz egy helyzet életszerű, mert sosem úgy gondolok rá. Nem is igazán értem, mit akarok most megmagyarázni, csak hogy azt hiszem mű helyzetet nem is tudok teremteni... Vagy ez így nagyon fellengzős? Álljak le? :-D
xx, Amelia
Szia!
VálaszTörlésLehet ezt már másik művedre is mondtam, de nem baj. Eddig ez a legjobb írásod, amit eddig olvastam.
Az, hogy életszerű az nekem is tetszik. Valós helyeken, valósnak ható karakterek tevékenykednek, és velük teljesen valóságok események történnek, de mégse unalmas. Gondolom majd felpörögnek az események, tele fordulattal stb. ahogy ezt tőled már megszokhattuk. :D Már várom.
Aztán ott van a főszereplő. Bár különlegesnek hat megfigyelőképessége, okossága, tehetsége és szépsége, mégis amikor szerepel olyan hétköznapinak érződik. Ez azért is jó, mert így az olvasó könnyen bele tudja élni magát a főszereplő helyzetébe, ami szerintem nagyon jó egy könyvnél. Tudom, tudom ez nem egy könyv. Talán majd egyszer.:) Csatlakozva az előttem szólóhoz én is biztos megvenném. :)
Csak így tovább.
Köszönöm szépen! Nem tudom, mondtad-e valamelyikre, hogy ez eddig a legjobb...
TörlésSzeretem, ha valós helyeken zajlik a cselekmény, könnyebben elképzeli az ember, főleg ha még ismeri is, esetleg testközelből.
Te gondolod, én meg remélem, hogy felpörögnek az események! :-D
Vivi egy valós figura, aki azért van, hogy mindenki azonosulni tudjon vele. Ott vannak a "szuper" képességei, de sok olyan tulajdonsága is van, amitől emberi lesz, így remélem, hogy több ember tud vele azonosulni. :-)
Nem, ez tényleg nem könyv, és valószínűleg nem is lesz, de jó, hogy el tudnátok képzelni könyvként!
xx
Már most tetszik! :D
VálaszTörlés