3. fejezet - Dögölj meg, sors!

Hey, sweeties!

Úgy látom, a lelkesedés alábbhagyott, de hát Istenem, ilyen ez a popszakma...

Nemrég kaptam egy kritikát, ami javarészt tanácsokkal volt teli, aminek iszonyatosan nagyon örülök, de a dizájnt illetően sajnos most szűkös az időkeret. Ami a történetet illeti: én próbálok mindig világosan fogalmazni, de ezek szerint itt-ott elcsúszik a dolog, ezért elnézést kérek, remélem túl nagy gondot nem okoz. Ezért is hoztam létre még egy menüpontot, a TÖRTÉNET alapkoncepciójáról, és az esetlegesen bevágódó szereplőkről, akik feltűnnek, vagy eltűnnek.

Tudom, ez a téma nem mindenki kedvence, úgyhogy próbálok nektek ma valami olyat hozni, ami tetszhet. 

xx, Elly

Kommentelni, pipálni ér!

***

 - Mit szólsz? - kérdezte Ági. Csak döbbenten meredtem magam elé. A BBC. A vágyam, az etalon, a minden. Amióta a szakmában vagyok, az a jelmondatom, hogy egyszer a BBC-nél fogok dolgozni, ha bele döglök is. Ezt az egyik régi barátomtól tanultam, aki általános iskolában eldöntötte, hogy orvos lesz. Az lett. Teljesen padlót fogtam. egy karnyújtásnyira van tőlem a legnagyobb álmom. Amit megzavar a telefonom csörgése,a kijelzőn Horváth neve villogott.

 - Jávor - köszörültem meg a torkom, hogy magabiztosabbnak tűnjek. Egy nyomozó mellett az ember mindig erre törekszik. 

 - Hallja, ha 10 perc múlva itt van, életed legnagyobb bűnügyét adom a kezébe! - mosolygott a vonal túlsó felén. Ez nem lehet igaz...

 - Miről lenne szó?

 - Emlékszik a tavalyi gyilkosságsorozatokra? Nem volt gyanúsított. Most sincs. De új hulla van - Az Istenit! A világ legklasszabb ügye ez. De ha elmegyek, elvesztem, ha maradok, a BBC-nek vége. - Jön már? 9 perce van!

 - Megyek - bontottam a vonalat, és Ágira néztem. - A kanalas gyilkos. Megint.

 - Menj - bólintott Ági.

 - Mi lesz...

 - Majd felhívlak este.

 - Oké - el sem köszöntünk, csak felkaptam a kabátom, és a kapitányságra siettem. 

 - Nem kell, megyek! - intett Horváth, és még mielőtt beléptem volna az előtérbe, kiitta a kávéja végét, aztán ahogy felém sietett, útközben kidobta a műanyagpoharat. 

 - Hol van? - kérdeztem köszönés nélkül, mikor mellém ért.

 - Az Izabellában. 

 - Menjünk. - bevágódtunk a kocsiba, és elindultunk. Sikerült kifogni a déli dugót. 

 - Szótlan ma.

 - Sosem szoktunk sokat beszélgetni. Általában csak húzzuk egymást.

 - Ma még be sem szólt. - vállat vontam, és az előttünk álló fehér kisbuszra fókuszáltam.

 - Mit tudunk a gyilkosságról? - terelek. Ez jól szokott menni. 

 - 23 éves, egyetemista lány. Ahogy a többiek, bár ő nem történelem szakos, hanem szociológiára jár. Megölték. Módszeresen, ahogy a többieket is. Egy kihegyezett kanállal. Kivájták a szemeit, eltávolították a melleit, amik nincsenek meg, micsoda meglepetés - fintorgott Horváth. - Felnyitották az alhasát, és több szerve eltűnt. A halál oka fulladás. Egy nagy erejű ütés érte a mellkasát, és bevérzett. a Saját vérében fulladt meg. A halála után erőszakolták meg. 

 - Szóval csak a szociológia nem stimmel. Talán összekeverte valakivel a gyilkos. Volt lakótársa?

 - Igen. A lány most Hollandiában cserediák, de próbáljuk vele felvenni a kapcsolatot. 

 - Minél előbb kapcsolatba kell lépni vele - bólintottam. Újabb csend következett, miközben lassan araszoltunk lámpától lámpáig. 

 - Mondja már el, mi a baj! - csapott a kormányra Horváth. Ijedten rezzentem össze. - Úgy ül mellettem, mint egy kuka. Ennél még az is jobb, mikor leszólja a cipőimet...

 - Nem tudom, mire gondol - úgy csináltam, mintha semmi sem történt volna.

 - Vivien, az Isten áldja meg! Két éve dolgozunk együtt, szinte minden nap látom, és el akarja velem hitetni, hogy semmi baja?

 - Mert nincs is.

 - Ahogy gondolja - bólintott Horváth. Még sosem hívott Viviennek, csak a vezetéknevemet szokta használni. 

***

Ahogy a lakásba értünk, azonnal megcsapott a halál szaga. Ha az ember egyszer már érezte, soha nem megy ki az orrából. Rothadás és vér undorító keveréke. Kicsit elfintorodtam, és ahogy a nappaliba értem, a tegnapi borzalmasan kritikán aluli horror jutott eszembe, amit apával néztünk. Vér, vér, vér. Miért csak akkor hív Horváth, mikor ennyi tócsa van? 

A szoba szinte minden bútora felborogatva hevert, szanaszét újságok és könyvek feküdtek a padlón, a tévében hangyaháború ment. Tipikus horrorjelenet. Vajon miért taszítanak ennyire? Hiszen, ha jól bele gondolok, sokban hasonlít a munkámhoz. Pszichopata, áldozat, vér, fegyver, kínzás. 

A holtest hanyatt feküdt, szemei felcellukszozva, mellette a szemgolyók. Ez az egyetlen szerv, amit a gyilkos eltávolít, de soha nem viszi el. Csak a többit. Ahogy most is, a jobb vesét, a méhet, a máját, és a melleit vitte magával. A gyilkos fegyver egy kihegyezett kanál. Mókás nem? Egy kanál szélét köszörülte élesre, azzal vág. Hogy van valakinek ennyi szabadideje? Egyáltalán, ki az az állat, akinek eszébe jut kihegyezni egy kanalat? Rejtély.

 - Viktor, Vivi - biccentett a halottkém, és intett, hogy guggoljunk le mellé. Újra felkavarodott a gyomrom, ahogy a lányhoz közelebb érve újra megcsapott a szag.

 - Mit tudunk? - kérdezte hivatalos hangon Horváth.

 - A szerveket még a lány életében távolították el, ahogy a melleket is. Aztán kivájták a szemeit, végül ököllel a mellkasába vágtak. A szegycsont és pár borda eltört, és beleállt a tüdejébe. A szájában vért találtam, ebbe fulladt meg. 

 - A szervek nincsenek itt? 

 - Sehol nem találtuk őket.

 - Ez micsoda? - kérdeztem a lány szája fölé hajolva. Horváth egy gumikesztyűt és egy csipeszt adott a kezembe. A jobb füle mögött egy fémdarab volt. Óvatosan összecsippentettem a csipesszel, és a fény felé fordítottam. - Egyszerű alumínium ötvözet. Rég nem gyártanak kanalat ebből. Akkor élte fénykorát, amikor a magyarok ezüstjeként volt híres, és minden, még a bögrék is alumíniumból voltak. Vékony, a kanál hegyéről eshetett le. 

 - Ezzel előrébb vagyunk? - kérdezte Horváth.

 - Ki kell deríteni, mi a pontos összetétele, csak akkor tudjuk meg, melyik évben gyártották. 

 - A lányt vigyétek a halottasházba, hívj, ha megvannak a boncolás eredményei. Jávor! Gyere, vigyük a laborba. Hozzád. Különben sose jönnek meg az eredmények - bólintottam, és felálltam. A kis darabot egy műanyagzacskóba ejtettem, aztán Horváthtal együtt elindultunk haza. 

 - Ugye tudod, hogy szabályt szegett meg - csuktam be az ajtót, aztán a szobámba siettem a mintával. 

 - Hol az apja? - eresztette el a kijelentésem a füle mellett.

 - Pár napig nem lesz itthon. Kijevbe hívták egy konferenciára.Kér valamit inni? Enni?

 - Egy kávé jólesne. 

 - Túl sokat iszik.

 - Maga mondja? - húzta fel a szemöldökét. Elfintorodtam és a konyhába indultam. Horváth levágódott a kanapéra, és apa egyik lapját kezdte lapozni. Elé tettem egy bögre feketét, és a szobába vonultam. bekapcsoltam a megfelelő műszereket, és nekiálltam elemezni a fémdarabot. Nem vagyok kémikus, de pár évig hallgattam kémiát az ELTE-n. Csak amennyi szükséges. Ebből érettségiztem, szeretném egyszer elvégezni. Pár perce a mikroszkóp felé görnyedtem, amikor a vállam fölött megjelent Horváth feje. - Mit lát?

 - Az alumínium százaléka alapján azt mondanám, hogy '68-as gyártmány. A köszörülés miatt nem látok rajta semmiféle sérülést, de szépen reagál savakkal. Érzi?

 - Határozottan - egy ideig csendesen figyelt, aztán én törtem meg a csendet.

 - Állást ajánlottak a BBC-nél - megmerevedett mellettem. Próbáltam csevegő hangot megütni, és

miután a keresztnevemen szólított, meg mertem vele játszani egy komolyabb  beszélgetést is.

 - Elfogadja?

 - Nem tudom...

 - Ez volt a vágya, nem?

 - Igen, de most itt van a kanalas gyilkos is. A kettő együtt pedig nem megy - sóhajtva pattantam fel, nekiütődtem a vállának. Egy pillanatig csak néztük egymást, aztán tollal és papírral a nappaliba vonultam. Horváth némán követett, aztán leült mellém a kanapéra.

 - Döntött már?

 - Még nem...

 - Elvállalja? - sosem volt szószátyár. Felé fordultam.

 - Nem tudom... - ebben a pillanatban rántott magához, ajkait szorosan az enyémnek nyomva. Baromira meglepett, sosem tekintettem rá úgy. Karjaival a derekamon időzött, egyik kezemmel a hajába túrtam, másikkal a nyakát öleltem át. Sóhajtottam, mikor közelebb húzott magához, és egyetlen mozdulattal tépte le rólam a blúzt. Szerettem ezt az inget, de abban a pillanatban az agyam ezt nem fogta fel.