2013. augusztus 1., csütörtök

4. fejezet - Valóra kell váltanom az álmom!

Hey, sweeties!


Helyzet: Szomorú vagyok... Őszintén sajnálom, hogy ilyen kevés ember érdeklődik. Na mindegy, nem fogja kedvemet szegni a dolog, csinálom akkor is, főleg most, hogy ihlet van! Juhúúú! Már féltem, hogy másfél hét kihagyás lesz. Bár, ha utána számolok, annyi van... Mindegy, gyér vagyok matekból.
Van egy sanda gyanúm, hogy páran kicsit szurkolnak Horváthnak. Nem mondok semmit, nem spoilerezek... Érdekes mindenesetre. :-)
A kommentek számával ellentétben azért pipát kaptam 7-et, szóval egy szavam nem lehet, ez 4-el több, mint a limit! ;-) Viszont építő kritikára szükségem lenne, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez egy szakmai beállítottságú blog. Siránkozom... Elnézést. Ahogy jónak látjátok.

xx, Elly
Kommentálni, pipálni ér!!

U.i.: El sem tudom mondani, hogy mennyire Fenyő a mostani rész... Szinte látom magam előtt, ahogy eljátssza Horváth-ot... Elnézést, túltengtem. :-D


***


Fokozatosan úszott a tudatomba a dallam, ami kitartóan ontotta a hangokat. Először elmosolyodtam, aztán leesett, hogy a telefonom csörög. A szemeim kipattantak, ijedten kaptam a készülék után, mögöttem mély morgás hallatszott, és egy erős, izmos kar átkarolta a derekam. Akkor esett le. Horváth. 

 - Igen, tessék? - a lehető legóvatosabban másztam ki az öleléséből, és a konyhába mentem.
 - Azt hittem már sosem veszed fel... - korholt köszönés nélkül a vonal túlsó végén Ági.
 - Ne haragudj, csak kicsit... Mindegy, majd elmesélem. 
 - Oké. Azért hívlak, mert a BBC választ akar. Nagyjából ma. Szóval?
 - Nem tudom... Ági, ez baromi nagy döntés, kell egy kis idő...
 - Rendben - kicsit megnyugodtam, de folytatta. - Van fél perced, megvárom.
 - Ne csináld... - idegesen túrtam a hajamba, és az se nyugtatott, hogy Ági vekker módjára kattogott másodpercenként. - Megyek. Hívd fel őket, hogy hétfőre ott vagyok.
 - Király! Hívom őket. Szállás kell?
 - Hát... ha csak nem egy blueboxban akarok éjszakázni, akkor nem jönne rosszul.
 - Oké, elintézem. Délután találkoznunk kéne.
 - 3, Farger?
 - Ott. Na, hello! - meg sem várta, míg köszönök, csak letette. Mindig baromi lelkes, ha valami munkáról van szó, még ha nem is ő, hanem az egyik munkatársa az érdekelt. Hangosan fújtam, és bögréért nyúltam, hogy kávét csináljak. Az ajtóban Horváth állt, egy szál alsónadrágban, a haja kuszán meredezett a szokásos rendezettsége helyett, az arcán még ott piroslott néhol a párna gyűrődése. 

 - Akkor elmész - inkább kijelentés volt, mint kérdés. Nem tudom, mikor kezdtük el tegezni egymást, de a tegnap fényében már nem is számít.
 - Igen. Pénteken indulok. Apu holnap hazaér, még lesz két napunk búcsúzkodni, csütörtökön lemegyek anyuékhoz, és mindent elrendezek - bólintottam.
 - És mi? Velünk mi lesz?
 - Nem tudom... Tényleg nem.
 - Rendben - bólintott csalódottan, majd a szobába ment. Nem akartam, hogy ez legyen. De így könnyebb. Már sosem tudom meg,ki a kanalas gyilkos, de az álmom valóra válik. Így lesz a legjobb. Nekem is, és Horváthnak is. Ha itt maradnék, csak hátráltatná a munkánkat ez a kis affér. Nem, el kell mennem. Hallottam, ahogy veszi fel a ruháit, aztán az előszobába ment. 
 - Kérsz kávét? - kérdeztem óvatosan. Megrázta a fejét, egy utolsót rántott a cipőfűzőjén, aztán maga mögött becsapva az ajtót elviharzott. Meg tudom érteni. A célegyenesben vagyunk, ha okosan játsszunk, nemsokára elkapjuk a gyilkost. Tavaly megszökött, tudom mennyit jelent ez Horváthnak. Ha én nem vagyok vele, akkor nehezebb lesz, és ezt ő is tudja. Tudom, mennyire akarja ezt az ügyet, nagy tőrdöfés lehet, hogy itt hagyom. Nélkülem is megoldja, de heteket is csúszhat vele. 

Sóhajtva tettem a bögrémet a mosogatóba, aztán felhívtam a szüleimet. Apu szokás szerint beindult, hiszen munkáról volt szó, és örült, hogy meglépem. Anyu kicsit aggódik, hogy nem találom majd fel magam. Nem alaptalanul. Sosem voltam egy nagy társasági lény. Alapvetően barátságosnak tartom magam, de csak úgy nem szeretek odamenni valakihez. Inkább eltévedek. Szeretem, ha mindent nekem kell megoldani. 
Lezuhanyoztam, egy darabig fürdőköpenyben flangáltam, aztán egy ebédnyi saláta után felöltöztem, és elindultam a Fargerbe. Szeretek gyalogolni. Kitisztítja a fejem. Sokszor elmélázom, analizálom az embereket, akik szembe jönnek velem, de ma magammal foglalkoztam. 
Jól döntöttem? Biztos el kell mennem? Oké, erre vágyom, mióta átléptem a BKF kapuit, és leültem az évnyitón, de talán jobban meg kéne gondolnom. Egyedül hagyom aput. Bár az együttélés korántsem olyan jó móka, mint anyuval volt, de gazdaságosabb. Itt hagyom a családom. Jó, ez végül is mindig nehéz de ha azt nézem, már középiskolában is kollégista voltam, egyre könnyebben kezeljük az elválást. Ez azért mégsem a pécsi gimi lesz, meg nem is Pest, ahonnan akkor jövök haza, amikor akarok...
Jézusom, mit csinálok! Nagy Imre szobra alatt megráztam magam, és rájöttem, hogy ez a lehetőség soha nem fog velem szembe jönni. Vagy meglépem, vagy soha nem leszek az, aki mindig is lenni akartam: riporter a BBC-nél, az unokahúgom példaképe. A szobor hídján egy 5-6 éves kislány játszott. Rögtön a kicsi Bea jutott eszembe, aki a születése óta a legfontosabb ember az életemben. Az első igazi kis unokatestvérem. Csodálatoson szép, és okos, és már kisiskolás is. A mellem rögtön dagad, ha csak rá gondolok, és felidézem mosolygós, aranyszőke loknikkal keretezett arcát. 

 - Szia! - mosolygott rám Ági a szokásos megnyugtató hangján, amitől az embernek azonnal elszáll minden kételye. - Megint gyalog jöttél?
 - Látszik? - kérdeztem nevetve, és letöröltem kézfejemmel a nyirkos homlokom. - Beszéltél velük?
 - Aha, van szállás, meg minden. Hétfőn kezdesz, 9-kor. Mikor indulsz? - kérdezte, és megköszönte a pincérnek a kapucsínóját. Rendeltem egy hosszú, fekete kávét, aztán vázoltam a terveimet. - Ez király. Így tök jó. 
 - És nem szivárogtattak ki valamit, hogy mit is kell csinálnom?
 - Tanácsadó leszel. Bűnügyi, természetesen. Örülök, hogy ez lett az utad - mosolygott elégedetten Ági.
 - Jó mesterem volt! - mosolyogtam vissza rá, és kavartam egyet az éppen megérkező kávémba.
 - Ha ügyesen kevered a kártyád, még többre is viheted, mint én.
 - Ugyan... - legyintettem. - Sosem leszek olyan, mint te. Max., ha legyilkolom Sherlock Holmest, és elszedem a zsenialitását. - mind a ketten felnevettünk, aztán még megbeszéltünk pár dolgot. Elszaladt az idő, időközben más témák is jöttek. Ági igazi barát, és lelkesedik, hogy elmehetek Londonba. 

Csak otthon vettem észre, hogy négy üzenetem jött Horváthtól, és még kettő Bélától, a halottkémtől is. Mindegyiket megnyitottam, kettő keltette fel annyira a figyelmemet, hogy azonnal beindult a bűnügyi riporter bennem. 

"Megvagyok a boncolással. Találtam pár érdekes dolgot. Hibázott. Hívj, ha tudsz!            Béla"


"Tegnap betörtek a Terror Házába. Nem fogja kitalálni, mit vittek el. Alumínium kanalat.
       Horváth" 




5 megjegyzés:

  1. Azta rohdat életbeeee :D,
    Én nagyon imádom ezt a sztorit, úgy olvasnám tovább, de mindig vége.
    Szegény Horváth kicsit ejtve lesz, kíváncsi vagyok, most, hogy a gyilkos ellopta a kanalakat, ráadásul hibázott is, itthon marad-e Vivien. Remélem igen, legalább addig amíg megoldódik az ügy... Tudom az az álma, hogy BBC-nél legyen, de nem várhat az még pár hetet? Remélem igen.
    Amúgy nagyon tetszett ahogy leírtad ezt a részt, igazából meg sem kéne lepődnöm rajta, hisz ez tehetség. Na mind1... nem fosom tovább a szót, hozd hamar a kövi részt. :)
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira köszönöm, hogy írtál! :-)

      Horváth egy kicsit tényleg kapott, de szerintem Vivinek le sem esik a dolog...
      Az utazás a lány nagy lehetősége, nem hiszem, hogy sokat fog gondolkodni, bár a két sms elég biztató a gyilkossággal kapcsolatban. Szerintem még ő se tudja, mit csináljon... :-)

      Örülök, hogy tetszik úgy az egész cakkundpakk, remélem továbbra is maradsz, én pedig igyekszem a következő résszel! :-)

      xx

      Törlés
  2. Szia:)
    Benne lennél egy link cserében?:)
    Ha igen itt a blogom: http://norawagner-and-zaynmalik.blogspot.hu/ Itt írj vissza:)
    Előre is köszönöm!xx

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Imádom!! Annyira kár, hogy ilyen rövidke egy rész. Már várom a folytatást. Szegény Horváth.. Csak abban reménykedem, hogy itt a dolognak lesz még folytatása :) Jaaaj úgy szeretem a krimiket. És ne legyél szomorú. Pipák vannak. Ez már csak jó. Nem mindenki szeret kommentelni. De szerintem tetszik az embereknek, amit csinálsz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyonn örülök, hogy tetszik!

      Sajnálom, hogy ilyen rövidek a részek, de én annak a híve vagyok, hogy inkább legyen rövidebb, de érthetőbb, pörgősebb, remélem azért nem baj :-)

      Horváthnak nagyon szurkol mindenki, de azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nagy jövőjük nincs, hisz Vivi elmegy.

      Köszönöm a biztatást, a pipák nélkül valóban nehezebb lenne! :-)

      xx

      Törlés