Reménykedem benne, hogy a történet nem egysíkú... Nem tudom, miért maradt ez bennem, mert a minap éppen az ellenkezőjéről kaptam pozitív visszajelzést, de akkor is ez maradt a fejemben, hogy talán túl unalmas, és egyhangú vagyok... Én nagyon nem akarok az lenni, de néha azt érzem, hogy túl kiszámítható vagyok. Nem tudom, ennek mi az oka, egyszerűen csak azt érzem, hogy bárki be tudná fejezni a történetet...
Mindegy, nem siránkozom, mert azt ígértem, hogy ma, azaz 29.-én felkerül a rész, bár érzem hogy ebből késő este lesz...
Sebaj!
xx, Elly
Kommentálni, pipálni ér!!
***
- Mi a szar??? - hallottam Ben szó szerinti sikítását a konyhából. Azonnal kirohantam, és a látvány, ami fogadott, a nyitott hűtő, és Ben hullámzó, fedetlen felsőteste, meg a földön némi sajt, ami kiesett a kezéből.
- Mi a baj?
- Mi a baj? - pördült felém hisztérikusan. - Mi a baj? Egy Y vágásos kacsa van a felső polcon!
- Ne haragudj... De látnom kell, , milyen ütemben sorvadnak el a szervei, ha folyamatosan 12%-os sósavval oltom be.
- Normális vagy? Ezért kellett kivenned a dinnyét? A dinnye megdöglik szobahőmérsékleten, és akkor majd figyelheted az ő sorvadását!
- Tényleg ezer bocsánat... De otthonról hívtak, a rendőrségnek még nem esett le, hogy nem vagyok már velük. Ez az utolsó ügyem ott. Egy hullát találtak, akinek a szöveteiben és a vérében nagy mennyiségű gyenge savat találtak. Kvázi mérgezték. Tudni akarom, milyen régóta.
- Azonnal be kell szereznünk egy labor-hűtőt... Még egy ilyen, és szélütést kapok - csóválta a fejét dobos lakótársam, én kötelességtudóan bólintottam, és segítettem neki összeszedni a sajt maradványait.
Az első megrökönyödést leszámítva egész jól viselte, hogy telepakoltam a hűtőt mindenféle kísérleti cuccal. A biztonság kedvéért azért nem mondtam el, hogy a fagyasztóban hermetikusan, mindenféle szivárgás mentesen ott pihen egy nitrogén palack, ha esetleg szükségem lenne rá. És hogy ne lenne már szükségem rá?
A legrosszabb abban, hogy eljöttem otthonról, az az, hogy ott kellett hagynom a kapitányságot. Igényem van rá, hogy nyomozzak. Már kiskoromban is, amikor az X-aktákat, meg a CSI-t toltuk agyba-főbe anyuval, magával ragadott az érzés, hogy az ember utánamehet a dolgoknak. Nem mindig voltam ilyen. Volt idő, amikor csak elüldögéltem naphosszat a szobában, és vagy krimiket olvastam, vagy a gépen vertem a klaviatúrát őrült módon, azzal az indokkal, hogy könyvet írok. A könyv megvan, igaz, a legmélyebben fekszik egy doboz aljában, valahol a szekrényemben. Ági amíg itt volt, húzta a fejem, hogy adjam neki oda, hogy bevihesse a kiadóhoz, de ellenálltam. Egyszerre csak egy dologra koncentráljunk. És az most a Sherlock. Ó, apám... A Sherlock stábjában vagyok. Egyik nap még sírtam egy üveg gin, egy doboz cigi, és az "Ilyen az élet" DVD társaságában, ezerrel sajnálva magam, hogy Horváth volt az eddigi ügyeim legnagyobbikának gyilkosa, a következő napon meg már Steven Moffat irodájában ültem, és részleteket beszéltem meg vele arról, mikor és hogyan kapcsolódom be a forgatás menetébe. Ez karma. Ha valami baromi rossz történik veled, előbb vagy utóbb megtalál a jobbik fele is, ami ugyan nem fedi, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, de elhomályosítja.
Otthon már apu idegeire mentem a nagy önsajnálattal. Igazából... Elég sok mindenben egymás idegeire mentünk. Kiskorom óta úgy voltam vele, hogy oké, apu most megint nem figyel rám, de majd legközelebb. Istenem, hányszor eljátszottuk ezt. Az első 20 évben nem volt gond, aztán összebútoroztunk. Az mérföldkő volt, és azt hittem néha, hogy eljött a pillanat, ami után soha többet nem nyitjuk egymásra az ajtót. Lényegében nem tévedtem sokat... Én ennyi idő után nem igényeltem, hogy kitüntessen a figyelmével, ő meg azt hitte, majd most mi leszünk Stan és Pan, vagy nem tudom. Azelőtt, amíg kinn élt Isztambulban, sokszor azt kívántam; bárcsak itthon lenne, és együtt lennénk. Aztán jött az összebútorozás nyara, és azt kértem néha, hogy bár menne vissza. Persze, ez önző dolog volt, de ő sem értett engem. Hogy is érthetett volna, ha egyszer nem ismertük egymást. Egyszer megkérdezte, hogy anyuval mennyit beszélek, merthogy vele semmit. Rögtön rávágtam, hogy minden nap beszélünk, és általában fél órákat. Szerintem ez evidens. 20 évig anyu nevelt, pénzelt, szeretett. Természetes, hogy vele könnyebben megnyíltam, minden kis semmiséget elmondtam neki. Az is nagy meló volt, hogy anyuval bizalmasok legyünk...
- Hányra mész? - zökkentett ki Ben a nagy gondolatmenetemből.
- Fél 3. Izgulok. Meeting lesz, a rendezővel, Mofattal, és a két főszereplővel.
- Úúú, Benedict "királyvagyok" Cumberbatch és Martin "pótkerék" Freeman. Szép lesz, sok sikert! - csettintett a nyelvével.
- Hogy lehetsz ilyen gonosz? Jelzem, hogy Martin miatt kezdtem el nézni a sorozatot, és Benedict tényleg király! - ezzel a végszóval és a tányérommal sértetten a szobámba vonultam.
*
Azt se tudom, keresztbe tegyem-e a lábam, vagy csak hagyjam? Miikor voltam ennyire artikulálatlanul ideges? Soha. Soha, semmilyen körülmények között nem zökkentem ki egy percre sem. Viszont most figyelnem kell, különben Benedict Cumberbatch nyakába ugrok.
- Vivi? Örülök, hogy itt van! - rázott kezet Moffat, nyomában már lépkedtek a többiek. A BBC egyik tárgyalójában vártam rájuk, a jegyzeteim, az eddig megoldott ügyekkel előttem hevertek katonás sorrendben. - Bemutatom magának az egyik rendezőnket; Toby Haynes, egy producerünk és írónk, Mark Gatiss, és nem utolsó sorban Sherlock és Watson; Benedict Cumberbatch és Martin Freeman - igyekeztem leplezni, hogy mennyire ideges vagyok, és mindenkivel kezet ráztam.
- Helló. Nagyon örülök - mosolyogtam óvatosan, megvártam, míg leülnek, aztán én is helyet foglaltam.
- Szóval, ahogy hallottuk, maga a világ egyetlen valódi bűnyügyi tanácsadója.. - kezdte rögtön Gatiss mosolyogva.
- Nem teljesen - ráztam a fejem. - Igazából bűnügyi riporter vagyok. A rendőrség csak felkért, hogy
- Akkor miért is van itt? - kérdezte cinikusan Benedict. Erre nem számítottam.
- Majd én, Ben - legyintett Haynes. - Mint tudja, forgatjuk a 3. évadot. Ezután szeretnénk további évadokat, csakhogy már nem maradnak könyvek - pár pillanatra megállt, és rám nézett, én bólintottam, hogy figyelek, és értem. - Szóval nekünk bűntettek, gyilkosságok kellenek, és maga az az ember, aki a legjobbakat, a legtisztább szakmai szemmel szolgáltathatja nekünk. Hiszen mind a két szakmában otthon van; riporter, a mi szemünkkel is lát, és nem utolsó sorban tiszteletbeli nyomozó is, tekintve, hogy nem egy esettel találkozott már. Az igazi Sherlock, ha úgy tetszik - nevetett Haynes.
- Szóval keressek olyan ügyeket, amik jók lennének forgatókönyvnek?
- Így is mondhatjuk. Aztán természetesen minden munkafolyamatban szívesen látjuk. Mindenben tudna segíteni. Odahaza, ha jól tudom, egy bűnügyi dokumentumsorozata volt... - folytatta Moffat.
- Komolyan? Ez remek, nagy élmén lehetett - mosolygott elismerően Freeman.
- Igen, valóban volt. Már a negyedik évadnál jártunk, amikor kiszálltam - bólintottam, és erősen gondolkodtam, hogy a Sprektumot is megemlítsem. Kicsit felvágós lenne.
- Akkor magam mellett is szeretném tudni - nézett rám Haynes, és firkantott valamit az előtte lévő papírra.
- Ezek mellett, jó lenne, ha a szereplőkkel is leülne kicsit, hogy maga hogyan is lát egy adott szituációt - szólalt meg Gatiss. - Nem instrukciókra, vagy dramaturgiai fogásokra gondolok, hanem arra, hogy maga hogy szerepelt adott szituációban. Ott van például Sherlock. Nyilván ő fog nyomozni, alternatív, hipergyagya módon, ahogy azt tőle megszokhattuk. Nem ismerem az ön stílusát, de jó lenne, ha például erről beszélnének Benedicttel. Vagy Lastrade esetében vehetjük példának a maga nyomozótársát - ó, ők nem tudnak Horváth árulásáról, jobb is így.
- Értem - próbáltam mindent a papíromra firkálni, hogy minél pontosabban végezhessem később a munkám.
- Esetleg tartana egy bemutatót a hölgy a tudásáról? - kérdezte Benedict, hasonlóan ellenszenves hanglejtéssel. Nem vesz ám a kamera, most nem Holmes vagy, csak mert rajtad van a sál, apukám. Kezd idegesíteni ez a fazon, és elérheti, hogy minden csodálatom átszálljon Martinra. Persze, eddig is volt, de megduplázhatjuk.
- Ez remek ötlet! - lelkesedett Martin.
- Oké - keltem fel az asztaltól, és filccel felírtam a táblára a "Cozma gyilkosság" szavakat. Megköszörültem a torkom, és a kis stáb felé fordultam. - Nos, az ügy, ami annak idején felbolygatta egész Európa sportvilágát. Jómagam ebben az ügyben még nem vettem részt szervesen, de filmet készítettem róla, így elég jól ismerem a történetet... - és így tovább. Talán életem legjobb prezentációját daráltam le. Mindenki elismerően hümmögött, és néha még mintha Benedict arccán is csodálat morzsáit láttam volna, de lehet, hogy csak úgy fordult a fényben.
- Ez fantasztikus - meresztette rám szemeit Martin. - Maga igazán tehetséges!
- Köszönöm - kicsit elpirultam, ennyire nyíltan még nem dicsértek meg, talán csak Ági, de ő is visszafogottan, hogy ne bízzam el magam.
- Ez tényleg bámulatos - bólogattak Moffaték. - Mi lenne, ha egy kicsit bepillantana a forgatásra is?
- Ezer örömmel! - a szám körbefutott a fejemen. Jávor Vivien a Sherlock forgatásán!
*
- Vegyük újra! - kiabált Haynes. Egy kis kempingszéken ültem mögötte, és figyeltem. Próbáltam minden részletet beszippantani.
Édes Istenem, mennyiszer képzeltem el, hogy a BBC-hez jövök dolgozni. Igaz, akkor az is szerepelt az
És ha tetszik neki, ha nem, az egyetlen - félig - bűnügyi tanácsadó ezen a Földön, és talán az univerzumban is, de erre inkább Matt Smith tudna választ adni. Lehet, hogy a Doktor már talákozott hasonlóval... Lényeg, a lényeg: ha tetszik neki, ha nem, itt én leszek a góré!
Hangosan fújtam ki nagy elszántságomban a levegőt, aztán a zsebemhez kaptam, amiben a telefonom rezgett. Ha Ben az a bevásárlólistával, én kicsinálom.
- Halló - szóltam bele fojtott hangon, kicsit távolabb lépdelve a forgatástól, hogy ne zavarjak.
- Vivien Jávor? - kérdezte egy számomra ismeretlen hang.
- Igen, én vagyok. Kivel beszélek?
- A nevem Bernard Hogan-Howe, és a Metropolitan Police-tól hívom. Szükségünk van Önre.
ZSENIÁLIS VOLT! VÉGIG NEVETTEM AZ EGÉSZET! VÁROM A KÖVETKEZŐ RÉSZT!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :-)
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jó a történet. A székemben ugrálva várom a következő fejezetet ;) Huhh, nagyon remélem, hogy Vivi és Benedict összejön
És ne hidd egy pillanatig se, hogy unalmas lenne a történeted. JÓ VAGY!
xxx
Szia,
Törlésörülök, hogy írtál. Köszönöm a kedves szavakat, és hogy tetszik a sztori. Igyekszem mindig jó lenni!
Hogy Benedict és Vivi hogy sodródnak, azt csak a következő fejezetek tudják... :-)
xx
Nagyon jó volt! Mosolyogtam, nevettem :) Kezdem magam bele élni a fõszerepbe. :D mintha saját magam lennék Jávor Vivien (vagy Vivien Jávor) ;)
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök! Ha bele tudod élni magad, annál nekem nincs nagyobb öröm, és elismerés! :-)
Törlésxx
Szia. Egyáltalán nem unalmas, nem is tudom honnan vetted.
VálaszTörlésAmúgy ez a Ben gyerek nagyon szimpi, elképzeltem ahogy sikított. :D
Benedict most nekem nagyon bunkó remélem visszább vesz az arcából.
A végén az a telefonhívás felkeltette az érdeklődésem, remélem valami jó bűnügyet kell megoldania. Várom már. :)
xx
Örülök, hogy így látod, és remlem, hogy a jövőben sem válok unalmassá. :-)
TörlésBen tényleg cuki, Benedict meg nem véletlenül ilyen, úgy is fogalmazhatnánk, hogy meg volt írva, hogy segg legyen, hogy nagyobb lehessen a váltás.
A telefon meg tipikus.. Kiderül. :-)
xx