19. fejezet - A helyzet bonyolódik

Hey, sweeties!!

Nemsokára beérünk a finishbe. Vagyis, én már annak hívom az utolsó négy fejezetet. :-D A következő már a 20.... Jézusom...

Aztán... A fejezetet két emberkének szeretném küldeni: először is annak, aki úgy döntött, a történet már nem ér annyit, hogy rendszeres olvasója legyen, és Becca Sawyernek, aki eltűnt, mint szürke szamár a ködben, és ezúton is üzenem, hogy Georgieval csak azon agyalunk, hogy mi csináltunk-e valamit... :-(

A 19.-ről annyit, hogy újra gyilkolunk, és a már jól bevett dőlt betűs beszél kicsit. Vicces lesz, mert új főszereplő érkezett. Ígérem, hogy megkavarja az állóvizet. 

A gyilkosságról annyit, hogy az utolsó nagy bűntény! Minden fejezetben kilövünk valakit, aki eddig szerepelt valamilyen módon a történetben, vagy olyat, aki teljesen ismeretlen, de megmagyarázható a halála. Túl sokat árulok el...

Spoilerveszély:

Fentebb volt bőven. ;-)

xx, Elly

***

"Különös dolog a hit. 

Mindig is hitte, hogy ezt Isten nevében teszi.
Nem egy egyház Istenének, akinek zsoltárokat kántálnak, vagy birkaszívet áldoznak fel. Az Ő Istene nem gyűjtött híveket, nem szedett adót, nem várt csodát, csak létezett. Létezett, mindenhol ott volt, és ezzel helyes cselekedetekre sarkallta.
Már, ha a gyilkolást lehet így nevezni...

Tulajdonképpen a rendőr is egy olyan ember volt, akinek nem kellett volna meghalnia. Eyszerűen csak túl sokat tudott, ami lássuk be, egy sorozatgyilkos szemében a bőven elégnél is sokkal  több.
Látta, ahogy a pap meghal.
A hit, a szeretet és az álszentség alázatos szolgája, aki Isten, és az egyház nevében fedhetetlennek, és hatalmasnak gondolta magát. Hova lett ez a fene nagy áldásosság, amikor egyszerűen csak kivérzett, mint egy tyúk, akinek rutinzerűen elvágják a torkát, hogy mehessen a levesbe. 
Szóval a fakabátnak annyi. 
Tulajdonképpen jól is jött. Valakivel példát kell statuálni. A rendőrségnek tudnia kell, hogy soha nem találnak rá, bármennyire is keresik. És ha mégis szagot fognak, egyszerűen csak megöl valakit. 

Komótosan fente meg a kést, amit a férfinek tartogatott. Úgy tervezte, hogy elvágja a torkát, és hagy valami kedves üzenetet, hogy kicsit bosszantsa a rend őreit. Egy sötét sikátorban húzta meg magát, nem messze a templomtól, a rendőr körzetében. Ma este is ő volt szolgálatban. Bár tudta, hogy semmi esély nincs rá, hogy pár hete meglátta, mégis óvatos volt. Most nem hagyhat szemtanúkat.
Pontosan akkor érkezett a fekete kabát, amikor a helyére tette az élezőt, és beállt a helyére. Már korábban felmérte a terepet, többször is elgyakorolta a forgatókönyvet, hogy semmi ne akadályozhassa a gyilkolás örömét. 
Egy macska ügyességével lépett elő a sikátorból, a rendőr mögé lopózott, és szorosan megragadta a szájánál, hogy ne kiálthasson. Kűzdött, de a többéves harcedzettségnek köszönhetően ő sokkal ügyesebb volt, és erősebb, annak ellenére, hogy a férfi méretbeli fölényben volt, a technika az ő oldalán állt. 
A sikátor felé kezdte vonszolni a kapálódzó rendőrt, aztán még éppen a lámpa fényének körében egy lassú, de határozott mozdulattal a kés átsiklott a jard torkán, elvágva mindkét ütőeret. A seb láttatni engedte a csigolyákat, és úgy lövellte a meleg vért, mintha csak Versailles egyik híres vízköpője lenne. Gyorsan itatta át a fekete kabátot, ahogy az áldozat lerogyott először térdre, aztán négykézlábra ereszkedett, és hangtalanul hörgött, ami csak rontott a helyzetén, vére nagyobb patakban menekült az ereiből. 
Ő csak állt felette és várt. Várt, végignézte a szerencsétlen haláltusáját. Fekete hátizsákjából egy kendőt halászott elő, és a sárgás lámpafényben lassan tisztára törölte a gyilkos fegyvert. Végül a rendőr hassal érkezett a földre, nedves puffanással a saját vérébe. Akkor egy közepesen vastag falfestő ecsetet vett elő, és mintha csak festeni készülne, nagy gonddal belemártotta a vértócsába. Tíz percbe sem telt, míg végzett az írással. Kicsit gondolkodott, hogy a holtest melyik oldalán is kellene kezdenie, végül úgy döntött, a mondandója elég hosszú ahhoz, hogy körbeírhassa a testet, akár csak a fehér krétacsík, amivel néhány óra múlva, amikor megtalálják, körberajzolják az alakot. 

Még egyszer végigfutott a művén. Forgatókönyv szerint fékezett mellette a fekete sportautó. Óvatosan körülnézett, mielőtt becsúszott volna az anyóülésre. Egy pillanatra a társára nézett, aki egyetlen, hideg pillantást vetett csak a járdán heverő zsarura, aztán Rá nézett.

 - Kicsit elvetetted a sulykot, nem? - kérdezte.
 - Ismersz, nem kenyerem az egyszerűség - hanyagul vállat vont, a partnere csak a szemét forgatta, aztán gázt adott, és elhajtottak."

***

 - Nem semmi... - füttyentett Hubbard, ahogy nagy nehezen lehajolt a hulla mellé. - Mi volt a neve?
 - James Harrison - feleltem, és én is mellé guggoltam. Párszor végigfutott a szemem a testen. - Pár hónapja van itt. Előtte kelet Londonban járőrözött, nem sokkal a pap meggyilkolása előtt érkezett. 28 éves, családja nincs, az anyjával élt, és péntekenként a kiérkező rendőrökkel iszogatott, akik megtalálták.
 - Mit lát?
 - Úgy két-három órája halott. Éles penge vágta át a torkát, azt hiszem egy konyhakés lehetett. És minden bizonnyal megszámlhatjuk a felső csigolyáit, miután megfordítják. Értől érig terjed, a gyilkos nem bízta a véletlenre.
 - És az üzenet?
 - Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni... Talán szó szerinti, talán anagramma...
 - Nekünk üzen?
 - Megölt egy rendőrt, ez nem elég? - horkant fel mögöttünk a helyszínre érkező orvosszakértő.
 - Kirk! A test vizsgálata a tiéd, nem a helyszíné, de javíts ki, ha tévedek - mosolygott Hubbard a gumikesztűs tagra, aki csak látványosan a földre dobta fémtáskáját, és mellénk lépett.
 - Elvágták a torkát.
 - Ne már... Meg voltam győződve róla, hogy agyonlőtték - vigyorgott csúfondárosan a szakértőre Hubbard.
 - Brian, hagyd a profikra. Inkább az üzenettel foglalkozz - löktem oldalba, Kirk hálásan pillantott rám.
 - Most az egyszer - nézett jelentőségteljesen Kirk felé. - Írd le, és menjünk az irodámba. Ma hajnalban már eleget guggoltam.

***

#VALLOMÁS: MIND NEKI ÁLLHAT KERGETNI. ÉN SOHA NEM ADOM MEG.#

 - Mi a franc lehet ez? - csapott az asztalra Brian. Órák óta ültünk a rövid üzenet felett.
 - Fogalmam sincs. Egyértelmű, hogy megkever. Az első néhány mondat egy zsoltár. A bűnbcsánatról és a sajnálatról szól. Azt hiszem, ezt hagyhatjuk. Csak valami utalás a templomra, és hogy a rendőrnek a pap meggyilkolásához van köze. Talán szemtanú lehetett. Bár, akkor nem szólt semmit, és hátráltatta a nyomozást. De más csatlakozási pont nem jut ezembe. Egyértelmű, hogy az üzenet vége a hordozó. Mármint... A második mondat nem anagramma, de az első az is lehet. Plusz, ha kiveszem az áthúzott részeket. Nézze csak:

#VALLÁSOM: MINDENKI HALÁLT KERGET. ÉN ADOM MEG.#

 - És ezzel előrébb vagyunk? - nézett fel rám.
 - Maga a nyomozó...
 - Ezzel nem segít Jávor.
 - Sajnálom, de többet én sem tudok. Kikergettek hajnali háromkor, és négy kávétól várja, hogy megfejtsem? Mi vagyok én, Robert Langdon?
 - Sajnálom... De tudja, hogy maga nélkül a Yard is csak félkezű rabló.
 - Ha bóknak szánta, gyenge. Inkább hozok még egy kávét.

Vajon a templom teszi? Teljesen biztos vagyok benne, hogy a pap halála összekapcsolható a rendőrével. Semmi, igaz semmi az ég világon nem vonható párhuzamba. A papot fejbe lőtték, mindenféle nyom nélkül. Még a golyót is simára csiszolták, lenyomozhatatlan. Semmi üzenet.
A rendőrnek nyakát szegték. Módszeresen véreztették ki, hogy aztán körbe feshessenek, mint az ovisok.
De mi a szar lehet az  üzenet?
Ahogy megálltam a kéávéautomata mellett, meglepődve vettem észre, hogy már kivilágosodott. Amíg hangosan zümmögve dolgozott a gép, ellenőriztem a híváslistám. Lehalkítottam a telefonom, így is eléggé kellett koncentrálnom az üzenet megfejtésére. Moffat és Martin legalább ötször kerestek, nem véletlenül. Kések a forgatásról. Teljesen kiment a fejemből. És ott volt egy üzenet. Egyetlen üzenet, ami Benedicttől érkezett. Kérte, hogy menjek be, és szabadkozott, hogy esetleg miatta nem akarok megjelenni.
Sóhajtottam, de ahelyett, hogy egy rövid válaszban bitosítottam volna, hogy semmi köze a hiányomhoz, csak kiléptem az üzenetekből, és inkább a másik két férfit hívtam vissza. Steve kicsit mérges volt, de amikor meghallotta, miről van szó, - persze nem minden részletet -, engedett, de megígértette velem, hogy a délutáni forgatásra visszaérek. Martint éppen két jelenet között kaptam el, és próbáltam minél tömörebben fogalmazni, miután említette, hogy Benedict mellette van.

Sokáig görnyedtünk még összefirkált papírok felett Hubbarddal, mindegyiken az üzenet, és különböző megfejtései. Párszor összekaptunk a jelentésén, de előrébb egyik teória sem vitt. Végül délután kettőkor megadtam magam, és inkább bemásztam a forgatásra.

***

 - Jamie! Mit keresel itt? - pattantam fel a székemből, amikor megpillantottam a felém igyekvő férfit.
 - Csak játssz, édes - suttogta halkan, és magához szorított. - Előbb végeztem, és gondoltam megleplek.
 - Ezért még számolunk - préseltem egy műmosoly mögül, aztán forrón megcsókoltam.

Azt hiszem, magamnak is magyarázattal szolgálok, hogy miért éppen Jamie ölében ülök, aki szinte vadidegen a számomra, és nem Benedictében, akibe évek óta plátóian szerelmes vagyok, mióta ismerem, azóta pedig totál belezúgtam.
Csakhogy van egy olyan része az életemnek, amiben nem kérhetem, hogy részt vegyen.
Jamie a tökéletes látszat barát. Jóképű, remekül játszik, és láthatóan működik a kémia. Mindenki elhitte, hogy mi vagyunk Európa új Brangelinája, annak ellenére, hogy ők sem tudnak többet a srácról, mint én.
Egy pubban ismerkedtünk meg néhány hete, ahova Ben rángatott magával, miután napokig zombiként csoszogtam a lakásban. Az, hogy Benedictet ki kellett kosaraznom, nem tett jót a lelki világomnak, akárhol is volt eddig.
Szóval kénytelen voltam úgy tenni, mintha élvezném az estét, amíg meg nem érkezett Jamie. Csak lazán ült a pultnál, ahova én nagy nehezen verekedtem magam, hála a tömegnek, és az embereknek, akik felismertek, és megállítottak pár szóra. Ő is felismert, de ezt csak később vallotta be. Eleinte tényleg úgy gondoltam, hogy lesz köztünk valami. Bár, ez az én definícióm szerint egy egyéjszakás kalandot jelent.
Végül iszonyatosan berúgtam, és mindent elmondtam neki. Megijedtem, hogy azonnal elrohan, de aztán ahogy csak nézett rám a nagy barna szemeivel, tudtam, hogy része lett az életemnek. Visszavonhatatlanul.
A kis színjátékot a helyzet szülte, amikor Ben összeboronált minket, belementünk. Később párszor együtt mutatkoztunk, így mindenki számára világossá vált, hogy az érzelmi analfabéta Jávor Vivien kikosarazta Benedict Cumberbatch-et, és egy egyszerű fiút választott, akiről semmit nem tudni.

Fájt látni Benedictet. Annyira szerettem volna dafutni, és elmagyarázni neki, hogy szeretem, de nem lehetünk együtt... Csak tehetetlenül játszottam a szerepem, hagytam, hogy utálkozó pillantásokkal illesse Jamiet, aki a hajammal játszott, és csakis a forgatókönyv szerinti Sherlockra koncentráltam.
Sajnálom, Benedict...